Céhek a középkorban

A céh
A céh egy településen lakó és ugyanazon vagy hasonló mesterséget űző,termelő vagy szolgáltató kézműves iparosok gazdasági érdekvédelmi tömörülése.Az európai céheket a városfejlődés hívta életre a 11–12. században, amikor a mezőgazdaság és az ipar között kialakult munkamegosztás szükségessé tette a kézművesek érdekvédelmének megszervezését. A szervezet kettős elnevezése –szakma szerinti kézműves céh (ceha) vagy vallásos társulat (confraternitas)– jól mutatja a kettős funkcióját. A céhek gazdasági érdekvédelmi szerepe egyházi jellegű és emberbaráti feladatokkal is kiegészült. Céholtárt alapítottak, a szertartásokon testületileg vettek részt. A tagdíjakból gondoskodtak tagjaik temetéséről, özvegyeikről, árváikról és a betegekről. A céhek középkori keletkezésük idején és még azután is jó ideig betöltötték a piac körzet szervezésének, ellátásának feladatát, de a fejlődő árutermelési viszonyokkal már nem tudtak lépést tartani, és a gazdasági fejlődés akadályai lettek. Gazdasági szerepük elhalása ellenére a céhek jelentős erkölcsi értékekkel és számos előremutató intézmény alapjainak lerakásával gazdagították a társadalmat. Olyan közfeladatokat láttak el, mint a honvédelem, a tűzoltás megszervezése, a tagok családjáról való szociális gondoskodás.
A céhek szerkezete
A hazai céhek szervezete általában egységes képet mutat. A céh élén a teljes jogú mesterek által és közül évente megválasztott céhmester állt, néhol fő- és alcéhmestert is választottak. A céhmester képviselte a céhet, őrizte a ládáját(privilégiumát) és a céhpecsétet; kisebb ügyekben büntetőbíráskodási joga is volt. A céhgyűlésen választották meg az atyamestert is, aki a céh keretében működő, bizonyos önállósággal rendelkező legénytársaság felügyelője volt,valamint segítőtársait: a bejárómestereket és a mívlátó mestereket, akik a termékek minőségére vigyáztak. A legfiatalabb mester a testület működésével kapcsolatos apróbb és terhesebb teendőket látta el mint szolgálómester. A céhes élet az inasszegődtetéssel kezdődött, majd az apródesztendők leszolgálása után az inast fölszabadították. Ez követte a legényavatás amikor a legény társaságtagja lett. Többéves legényvándorlás után kellett a mesterremeket elkészítenie.Ha ezt elfogadták az ún. mesterasztal megadásával vált a céh teljes jogú tagjává. A 18. századtól egyre nehezebb volt elérni a céhtagságot a mesterek elzárkózása miatt, akik a céhtagság kötött számához ragaszkodva anyagi érdekeik miatt megnehezítették az új tagok felvételét.  A céhek Magyarországon
A céhek nagyobb mértékű hazai elterjedése a 14. században Nyugatról betelepült szászoknak és olaszoknak köszönhetően főként Erdélyre, a Szepességre, valamint a nagyobb városokra volt jellemző. A céhek már a 15.század vége felé sok helyen elmagyarosodtak, elsősorban magyar lakosságú városokban (Pesten, Esztergomban, részben Kassán, Kolozsváron), de bizonyos fokig Bártfán és Eperjesen is. A hazai céhrendszer a 16–17. században bontakozott ki teljesen Erdélyben, a Felvidéken és Nyugat-Magyarországon. E korszak sajátos magyar képződményét jelentették a végvári céhek, melyek a végvári katonák hadfeszereléséről gondoskodtak. A hódoltsági területeken e fejlődést derékba törte a török jelenlét. A magyar céhrendszer az ország török alóli fölszabadítása után újjászerveződött. Így furcsa módon a már korszerűtlen kézművesipar éppen a céhrendszernek köszönhetően tudott a mezővárosokban és a falvakban is elterjedni, amikor Nyugat-Európában már elveszítette gazdasági és társadalmi jelentőségét. A királyi és földesúri hatalom a 18. századtól kezdve egyre inkább csorbította a céhek önállóságát. Az árutermelés fejlődésével és az ipari termelés kibontakozásával szerepük fokozatosan elhal hazánkban is.
Céhláda
A céhtestületek iratainak, értékeinek és pénzének őrzésére szolgáló láda, mely a benne összpontosuló értékek révén a céh jelképévé lett. A céhládát gyakran titkos rekeszekkel, fiókokkal is ellátták. A céhláda díszítései között a főszerepet a céhemblémák, jellegzetes szerszámokból összeállított címerek viszik,ezenkívül gyakori a céhláda készítésének, esetleg javításának a dátuma, továbbá feliratok. Gyűlések, beiktatások, vitás ügyek tárgyalása, gyakorlatilag a céh minden jelentős eseménye kinyitott céhláda előtt folyt. Tisztes öltözékben járultak a nyitott céhláda elé, az ilyenkor illetlenül viselkedők súlyos bírságot fizettek. Ünnepi körmeneteken, céhtag vagy a hozzátartozója temetésén a céh mesterei a feldíszített ládával jelentek meg . A céhládát, amely minden esetben „hites és sérthetetlen” volt, a mindenkori céhmester őrizte. A céhláda csak a céhek fejlődésének későbbi szakaszában tett szert erre a kultikus szerepre. Önálló bútorként a 16. században fejlődött ki, a legsokrétűbb emlékanyag a 17. századból maradt fenn. A céhládák a korszak más tárolóbútorainak stíluselemeit mutatják; sajátos díszeik között az iparág emblémáinak vagy a céh védőszentnek az ábrázolása a leggyakoribb.
Céhlevél
A céhlegény teljes jogú céhmesterré válásának„bizonyítványa”. A céhlegénynek az otthon befejezett tanulóévek után külhoni vándorutat kellett tennie, melyhez vándorkönyvet használt. Ez az okmány egyszerre szolgált személyazonosító okiratként és ajánlólevélként. A fejlett külhoni technikák elsajátítása után hazatérve kellett elkészítenie a céh remeket, melyet általában a nagyobb tudást kívánó termékek közül jelöltek ki számára. Megszabták az előkészületeket, a felhasználandó anyagok minőségét, a remek elkészítésének időtartamát és helyét. A munka menetének felügyeletére két mestert rendelt ki a céh, nehogy a remekelő idegen segítséget vegyen igénybe,vagy más által készített terméket mutasson be remekként. A remeket a céhmesterei együttesen bírálták meg. Amennyiben az elbírálás pozitív volt, a céhmesterek döntése alapján a céhlegény felvételt nyert a céhbe, ezért azonban még jelentős összeget is kellett fizetnie és lakomát adnia a mesterek számára.A céhtagságot bizonyító okiratot, a latin vagy német nyelven kiállított mesterlevelet ekkor kapta meg, melynek segítségével az új mester és családja élvezhette a céhtagság gazdasági és szociális védelmét
Céhkancsó
A céhek felszereléséhez tartozó díszes cserép- vagy ónedény, boroskancsó,boros korsó. Némely céhen belül céhkancsója volt a céhbeli fiatalságnak is. A céhkancsóból öntötték a bort a céh összejövetelein, ünnepségein:mesterválasztás, céhládavitel alkalmával, az inas felszabadulásakor, a legényavatásokon, a mesteravatásokon, amikor a céh vagy az ünneplő céhtag volta vendéglátó. E tárgyak szimbolizálták a tagság összetartozását, társas szellemét. E nagyméretű – általában 30 cm-nél is magasabb – boroskancsók majdnem mindegyike karcolt vagy domborműves díszítésű, a cserépkancsók többnyire festettek. A fennmaradt darabok jórészt a 18. sz-ból származnak, de van a 19.sz. végén készült céhkancsónk is. Nagyobb részük a Dunántúlról, onnan is főleg Veszprém megyéből származik, de elterjedtek voltak az egész országban és természetesen Erdélyben is. A céhkancsót általában a mesterség jelvényei díszítették, melyeket a céh jellemző szerszámaiból állítottak össze. Már a 18.századi darabokon megjelenik a mester alakja is, amint éppen a mesterségére jellemző tárgyat készít. A feliratok jelentékeny részét a tisztségviselők nevének felsorolása alkotja.
Céh behívótábla
A céhek tagjainak behívására, beidézésére szolgáló jelvény. A céhmester a céh behívótábla körüljáratásával és fölmutatásával (táblajáratás) hívta össze a tagokat gyűlésbe, temetésre, körmenetre stb. A céh behívótáblák fából vagy fémből, díszes kivitelben, olajfestéssel készültek, rendszerint pajzs vagy ahhoz hasonló alakban. A kézben hordozható tábla többnyire a jellegzetes szerszámokból vagy termékekből összeállított céhcímert ábrázolta. Gyakran előfordult, hogy másik oldalára a céhvédőszent képét festették. A jelvényfelmutatója kezdetben szóban adta át az üzenetet, később írás elhelyezésére alkalmas részeket is kialakítottak rajta, vagy ha szétnyitható volt, benne. A beidézésnek ez a formája Flandriából származik, használatának nyomai Erdélyen és Észak-Magyarországon kívül csak Sziléziában maradtak fönn.
Céhszabályzat
A céhek kiváltságleveleiben olvasható működési alapszabály, amely részletesen meghatározta a céhtestület és a céhtagok jogait és kötelezettségeit, ezen belül számos egyházi jellegű kötelezettséget is.Eredetileg, főleg a 15. században a céhbe tömörült mesterek maguk állapították meg testületük szabályait. Évszázadokon át szokásban volt az azonos szakmabeliek között, hogy egy-egy céh másolatban átadta eredeti rendtartását más településeken lakó mestereknek. Így gyakran messzi vidékek azonos szakmabeli mesterei ugyanazon céhszabályzat alapján működtek. Ezt a szabályzatot erősítette meg és adta ki saját pecsétje alatt mint privilégiumot a városi tanács, amely egyúttal felügyeleti jogot is gyakorolt a céh fölött.Később a céhszabályzatokat a szabad királyi városokban a központi kormányszervek útján a király, a mezővárosokban és falvakban rendszerint az egyházi vagy világi földesúr, a végvárakban a kapitány hagyta jóvá, erősítette meg, illetve adta ki. A 18. századtól a központosított, egységesített céhszabályzatokban viszont sokkal inkább az államhatalom ellenőrzési és ipar ellenőrzési szempontjai a meghatározók

Az ismertetőket írták: Rozsondai Marianne, Németh András
 

Adatkezelési szabályzat

Fórum használati szabályzat

"Semmilyen széljárás nem felel meg annak, aki nem tudja, hogy melyik kikötőbe tart." 
Seneca

Bánhidai Ipari Tanoda Alapítvány

Tatabánya Május 1. park 6.

iparitanoda@iparitanoda.hu

+36 30 9575749

Bánhidai Ipari Tanoda | Minden jog fenntartva 2019